RockBlog

RockBlog, ahol mindent megtalálsz ami CSAK ROCK!

Megalakulás és a kezdeti évek (1981–1983)
A Metallicát 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros James Hetfield Los Angeles-ben, miután újsághirdetés útján találkoztak.[9] A hirdetést Ulrich adta fel, miszerint „egy dobos zenészeket keres Tygers of Pan Tang, Diamond Head és Iron Maiden dalok eljátszásához”.[10] Az apróhirdetésre James Hetfield és Hugh Tanner válaszoltak.[10] Az Aerosmith-fanatikus Hetfield korábban olyan amatőr együttesekben fordult meg, mint az Obsession, a Phantom Lord és a Leather Charm.[11] A zenekart hivatalosan 1981 októberében alapították, öt hónappal azután, hogy Ulrich és Hetfield először találkoztak.[12] A „Metallica” név egy baráttól, Ron Quintanától származik, aki azon gondolkozott, hogy milyen néven indítsa el heavy metal magazinját. A Metallica egy volt ezen ötletek közül. Ulrich Quintanának a Metal Mania nevet javasolta, így magának megtartotta a Metallicát.[11]
 
1982 elején vették fel első saját dalukat a „Hit the Lights”-ot, az első Metal Massacre válogatáshoz. A dal címét a Diamond Head együttes „Shoot the Lights” dala inspirálta.[11] Brian Slagel (a későbbi Metal Blade kiadó tulajdonosa) válogatásalbumán Ulrich révén szerepelhettek, mivel jó barátja volt a korábban fanzine-szerkesztéssel foglalkozó Slagelnek. A dalban Lloyd Grant volt a szólógitáros,[10] míg a basszusgitáros Ron McGovney lett, aki korábban már játszott együtt Hetfielddel a Leather Charm soraiban. A Metal Massacre 1982. június 14-én jelent meg, ahol tévesen „Mettallica” néven jegyezték fel őket, és olyan zenekarokkal szerepeltek együtt, mint a Cirith Ungol, a Ratt, a Steeler, az Avatar (a későbbi Savatage) és a Malice.[11] A kiadványon Grant és McGovney neve is tévesen szerepelt, mint Mcgouney és Llyod.[13] Mivel szükség volt egy állandó gitárosra, a The Recyclerben egy újsághirdetést adtak fel, amire Dave Mustaine, a Panic zenekar gitárosa jelentkezett. Az együttes első, 1982. március 14-én adott koncertjén (Anaheim – Kalifornia Radio City klub) már Mustaine gitározott Hetfield oldalán. Az első koncertjeiken Diamond Head, Sweet Savage és Savage dalok is a koncertprogram részét képezték.[13] A Metal Massacre válogatás ezt követően Kanadában is megjelent, melyen a Hit the Lights már újravett verzióban, Mustaine előadásában szerepelt.[11] Az első próbatermi felvételek 1982-ben készültek McGovney garázsában, melyből a Ron McGovney's '82 Garage demo született, rajta öt Diamond Head, egy Sweet Savage és egy Savage feldolgozással, valamint két saját számmal („Hit the Lights”, „Jump in the Fire”).[14]
 
Ezután Power Metal címmel elkészítettek egy négyszámos demót, amit már a Hetfield által rajzolt, a mai napig használt logó díszített. A demó címét McGovney adta, de a többiek megkérdezése nélkül, és ezen rendesen össze is vesztek Ulrich-hal.[11] Hetfield ekkortájt fontolóra vette, hogy felhagy a gitározással az éneklés kedvéért[11], végül néhány balul sikerült kísérlet után (egy Sammy Dijon nevű énekessel és egy Jeff Warner nevű énekes/gitárossal is dolgoztak) mégiscsak a négyes felállás mellett döntöttek. Ezenkívül a Tygers of Pan Tang énekesét Jess Coxot és az Armored Saint énekesét (később Anthrax) John Busht is próbálták megnyerni, ők azonban elutasították az ajánlatokat.[13] Nemsokára egy újabb teljes értékű demót készítettek No Life 'til Leather címmel, amely címében egyfajta utalás volt a Motörhead 1981-es, klasszikus No Sleep ’til Hammersmith koncertlemezére. A négy dollár 99 centért árusított kazetta a „Hit the Lights” egy újabb verziója mellett további hat dalt tartalmazott. Azonban McGovney AOR/rádiórockos ízlése zeneileg nem passzolt a többiek közé, ráadásul emberileg sem jött ki Mustaine-nel, így a zenekar McGovney tudta nélkül új embert keresett a basszusgitárosi posztra.[11]
 
Miután Joey Vera, az Armored Saint basszusgitárosa visszautasította az ajánlatot,[11] a Trauma basszusgitárosára, Cliff Burtonre esett a választásuk. Hetfield és Ulrich korábban már látta Burtont a hollywoodi Whisky a Go Go klubban játszani, ahol a basszusgitáros wah-wah pedált is használt. Ulrichnak négy hónapba telt, míg meggyőzte Burtont, hogy csatlakozzon zenekarához.[15] Az elődjénél jóval nagyobb technikai tudással rendelkező basszusgitáros azonban kikötötte, hogy csak akkor csatlakozik hozzájuk, ha elhagyják Los Angelest,[16] így az együttes 1983 februárjában áttette székhelyét San Franciscóba. McGovneynek utolsó Metallica koncertjét 1982. november 30-án adta.[11] Az 1982. november 29-én rögzített Metal Up Your Ass (Live) bootleg felvételen még az ő játéka volt hallható. Cliff Burtonnel 1983 márciusában adták első koncertjüket, az első hangfelvétel pedig a kétszámos („Whiplash”, „No Remorse”) Megaforce demo volt.[17] Ezt követően egyre többet koncerteztek, felléptek a Steeler, a Ratt és a Stryper előtt is.[13]
 
Kill 'Em All (1983–1984)
1983 tavaszán New Yorkba utaztak Jon Zazula hívására. Zazula egy „Rock and Roll” nevű lemezbolt tulajdonosa volt, aki Marsha nevű feleségével egyetemben felajánlott az együttes számára 1500 dollárt,[11] hogy felvehessék a demók révén már sokak által követelt első nagylemezt. 1983 áprilisában a The Rods társaságában bonyolítottak le egy miniturnét.[11] Dave Mustaine-t azonban április 11-én kirúgták az együttesből. Mustaine-től főleg nehezen elviselhető természete miatt váltak meg, melyet tovább súlyosbított rendszeres drog- és alkoholfogyasztása is. Ilyenkor állandóan kötekedett, sőt verekedett is társaival, de egy brooklyni koncert előtt súlyosan inzultálta Adrian Vandenberget, aki a későbbi Whitesnake gitárosaként lett ismert.[11] Helyére Joe Satriani tanítványa, az Exodus akkori gitárosa, Kirk Hammett került. Mustaine a mai napig nem tudta túltenni magát kirúgásán,[18] így a későbbiekben is gyakran tett negatív megjegyzéseket egykori társaira. Főleg Hammettre volt dühös, mivel elmondása szerint olyan számok által lett népszerű gitáros, melyeket még ő írt.[19] Mustaine 1983-ban megalapította saját zenekarát a Megadeth-et, amely a thrash metal egyik legsikeresebb zenekara lett. Az együttes 1985-ben megjelent debütáló albumán (Killing Is My Business… and Business Is Good!) hallható Mechanix számot Mustaine elmondása szerint a Metallica „ellopta” tőle, és The Four Horsemen címmel jelent meg a Metallica első albumán. Hetfield elmondása szerint mielőtt lemezre vették volna Mustaine egykori dalát, előtte alaposan megváltoztatták.[2] A Metallica első koncertjét Hammett-tel 1983. április 16-án adta a doveri The Showplace klubban.[17]
 
 
Dave Mustaine, az együttes első szólógitárosa. A fotó 2005-ben készült.
Közel egy hónappal később, május 10-én, bevonultak a rochesteri Music America stúdióba, hogy felvegyék az első lemezüket. A producer Paul Curcio és Johny Zazula volt, a felvételek pedig – keveréssel együtt – május 27-ig zajlottak. A keverés során akadtak gondok, ugyanis Curcio és Chris Bubacz hangmérnök telepakolták az anyagot fura effektekkel, visszhangokkal. A szorító idő miatt az együttes ezek ellen már nem tiltakozott, de a későbbiekben nem engedték senkinek, hogy beleszóljon a hangzásukba.[2] Az 1982-es San Francisco-i koncertfelvételük után a Metal up your Ass címet tervezték a készülődő lemeznek, a borítóját pedig egy vécékagylóból kinyúló és machetét tartó kéz díszítette volna.[2] Egy ilyen borítójú és című albumot azonban minden terjesztő visszautasított. Mire Burton ezt meghallotta, annyit mondott, hogy: Ezek a kibaszott szemetek, öljük meg mind![2] A mondat nyomán Kill ’Em All lett az album címe, a borítót pedig egy vértócsában heverő kalapács díszítette. Az album 1983. július 16-án jelent meg Johnny Zazula Megaforce kiadójánál. Európában a Music for Nations terjesztette az albumot. Az első körben mindössze 1500 példány készült a lemezből, melyek percek alatt elfogytak, de a következő 3500 darab is elkelt pár nap leforgása alatt.[2] Kirk Hammett szerint viszont ez csak legenda, mert véleménye szerint 15 000 volt az indító példányszám.[2] Kislemezként a Whiplasht és a Jump in the Firet adták ki a lemezről.[4] A kiadványon több dal is szerepel a korábbi demókról, Mustaine négy dalban is szerepel, mint szerző.
 
A Kill 'Em All kereskedelmileg nem aratott kiugró sikert, az undergroundban viszont hatalmas feltűnést keltett. Az agresszív stílusú és gyors tempójú dalok a punk lendületét és a brit heavy metal hatását egyaránt magukon viselték.[20] Kritikusok és rajongók részéről is egyöntetű a vélemény, hogy valószínűleg a Kill 'Em All a legkorábbi thrash metal album.[21][22] Az album 1988-ban a 120. helyet szerezte meg a Billboard 200-as listáján, és 1999-re 3 millió példány kelt el belőle az Amerikai Egyesült Államokban.[23] A Rolling Stone magazin „az 1980-as évek 100 legjobb albuma” listáján a 35. lett,[24] míg a metal-rules.com a 20. legjobb metalalbumnak minősítette.[25]
 
Az album megjelenése után megkezdték a Kill 'Em All For One Tour turnét, ahol a Raven társaságában koncerteztek.[26] A körút az Exciter és a The Rods zenekarokkal folytatódott, de felléptek a Savage társaságában is.[13] Angliában telt házat vonzottak a legendás Marquue klubban, Newcastleban pedig a Twisted Sister zenekar társaságában adtak koncerteket.[13] 1984 februárjában hét alkalommal is felléptek a Venom előtt. Az utolsó előadás a hollandiai Aardschok Festivalon volt, ahol 7000 ember előtt mutatkozhattak be.[27]
 
Ride the Lightning (1984–1986)
1984 februárjában hozzáláttak a második album munkálatainak. A felvételekre a koppenhágai Sweet Silence stúdióban került sor, február 20-án. A próbákat már előbb elkezdték a Mercyful Fate heavy metal együttes próbatermében.[28] A készülődő lemez felvételei március 14-én fejeződtek be, a zenekar és Flemming Rasmussen producer irányításával. A lemez Ride the Lightning címmel jelent meg 1984. július 27-én,[29] továbbra is a Megaforce és a Music for Nations gondozásában. A Bronze Records ugyan szerződést ajánlott, a zenekar viszont elutasította azt, hogy majd később egy nagyobb céghez igazolhassanak.[28] Egy francia nyomdai hiba következményeként az albumnak egy kis példányszámú, zöld színezetű borítója is megjelent, amelyek ma a gyűjtők féltett darabjai közé tartoznak.
 
A lemez komoly fejlődést mutatott a hangszerelést és a dalszerkezeteket illetően. A zúzós thrash metal témák akusztikus elemekkel keveredtek, sőt klasszikus zenére hasonlító megoldások is megjelentek.[30] A változatos tempójú számokban ezentúl már direktebb, hagyományosabb rocktémák is felbukkantak.[30] Az albumon összetettebb és hosszabb számok kaptak helyet, zeneileg pedig sokkal kifinomultabb lett, mint a Kill 'Em All.[30] A lemezre egy lassú, bensőséges dal, a Fade to Black is felkerült, amiben az öngyilkosságról elmélkednek. A dal előzménye, hogy a zenekar előtt sorra megoldhatatlannak tűnő akadályok tornyosultak, például ellopták a Kill 'Em All felvételéhez használt felszerelésüket.[30] A balladisztikus hangvételű szám megjelenése óriási megdöbbenést váltott ki, ugyanis akkoriban thrash metalalbumokon ilyen nem fordult elő. Ezek a lassú, befelé forduló dalok megkülönböztették a Metallicát a többi thrash metal zenekartól. A kísérletezést tovább erősítette az instrumentális zárószám, a The Call of Ktulu. A dalszövegek terén is változások mutatkoztak. A heavy metalt dicsőítő sorok mellett történelmi, irodalmi témákat is feszegettek a szövegek.[28] A Creeping Death című dal például a zsidók kivonulását dolgozza fel az egyiptomi rabszolgaságból, valamint az Egyiptomot ért tíz bibliai csapást.[28] A For Whom the Bell Tolls Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regénye alapján íródott. A szövegek laza kapcsolatban állnak, a dalok a halálról szólnak különböző megközelítésben. A Ride the Lightning és a The Call of Ktulu dalokban Mustaine is szerepel dalszerzőként.[27]
 
 
Lars Ulrich dobos, az együttes alapítója, vezetője. A fotó 2008-ban készült Londonban.
A lemezt a rajongók és a kritikusok lelkesen fogadták, kereskedelmileg pedig messze túlszárnyalta a Kill 'Em Allt. Visszatekintő értékelésében az Allmusic négy és féllel jutalmazta az ötből, ezenkívül forradalmi jelentőségű albumnak nevezte a Ride the Lightningot.[31] A Billboard 200-as listán a 100. helyen végzett, míg az UK Albums Charton a 87. lett. Az album főleg Európában fogyott, aminek révén az Elektra felfigyelt rájuk és szerződést ajánlott. A zenekar elfogadta a nyolc albumra szóló, komoly anyagiakat ígérő szerződést,[30] így az év novemberétől már az Elektra terjesztette az albumot. A Ride the Lightning 1987-ben lett aranylemez, 2003-ra pedig 5 millió példányban kelt el az Amerikai Egyesült Államokban.[32] A metal-rules.com Minden idők 100 legjobb metal albumainak listáján a 3.,[33] az IGN Music Top 25 metal albumának listáján pedig az 5. helyet szerezte meg.[34] Kislemezként a Fade to Black, a Creeping Death és a For Whom the Bell Tolls jelent meg.
 
Miközben koncerteztek az új albummal, a Q-Prime menedzsment emberei látták élőben a zenekart, és felajánlották az együttes ügyeinek intézését.[35] A cég irányítói, Peter Mensch és Cliff Burnstein, többek között a Def Leppardot és az AC/DC-t is a listákra juttatták. Ezt követően a Creeping Death kislemez kelendőnek bizonyult, már az USA-ban is 40000 példányban kelt el. A címadó dal mellett egy Diamond Head-feldolgozás (Am I Evil?) és a Blitzkrieg szerepelt a kiadványon. Utóbbi két dal a Kill 'Em All 1988-as Elektra általi újrakiadásán is szerepelt.[36] Ezt követően nekiláttak első komolyabb európai turnéjuknak (Ride The Lightning Tour) a londoni Tank társaságában, ahol esténként körülbelül 1300 nézőt vonzottak. Az ezt követő amerikai turnén a Wasp és az Armored Saint társaságában koncerteztek, majd 1985. augusztus 17-én felléptek az angliai „Monsters of Rock” fesztiválon is. A rendezvényen 70 000 néző előtt játszottak olyan zenekarokkal, mint a Ratt, a Bon Jovi, a Magnum, a Marillion és a főzenekarként fellépő ZZ Top.[13] Nem sokkal ezután a kaliforniai Oaklandben léptek fel a „Day on the Green” fesztiválon, 60 000 ember előtt.[35]
 
A nyár végén visszatértek Európába, szeptember 17-én a németországi Loreleyben léptek fel a „Metal Hammer Fest” keretében, olyan együttesekkel mint a Nazareth, a Venom, a Heavy Pettin, a Wishbone Ash, a Savage Grace, a Running Wild, a Tyran Pace, a Pretty Maids és a Warlock.[13] 1985 szilveszterén a San Franciscó-i Civic Centerben koncerteztek az Exodus, a Metal Church és a Megadeth társaságában.[13] Még 1985-ben Hetfield és Burton csatlakozott a Spastik Children heavy metal együtteshez, amely lehetőséget adott nekik, hogy más zenészekkel is dolgozhassanak hobbi szinten. Később Hammett és Jason Newsted is csatlakozott a formációhoz.
 
Master of Puppets (1986–1988)
A Ride the Lightning turnéjának végeztével nekiláttak a harmadik album munkálatainak. A felvételek 1985. szeptember elsején kezdődtek és december 27-én értek véget, ismét a koppenhágai Sweet Silence stúdióban. Az Elektra kiadó felvetette az ötletet, hogy ezentúl egy ismertebb producerrel kéne dolgozniuk, de Ulrich ragaszkodott Flemming Rasmussenhez.[30] A felvételek minden korábbinál hosszabb ideig tartottak, mely során különféle erősítőkkel, eltérő mikrofonozásokkal kísérleteztek a maximális hangzás érdekében.[30] Mivel nem végeztek időben a felvételekkel, a keverést Michael Wagener végezte a hollywoodi Amigo stúdióban. Az album végül Master of Puppets címmel 1986. március 3-án került a lemezboltok polcaira. Zeneileg az előző albumhoz képest nem jelentett komoly előrelépést, hanem az ott kialakított stílus egyfajta kikristályosodását nyújtotta. Továbbra is az összetettebb, epikus témák keveredtek a thrash metal dinamizmusával, de a végeredmény még érettebb, kidolgozottabb lett.[30] Az albumra megint felkerült egy ballada a Welcome Home (Sanitarium) képében, de a The Thing that Should Not Be is egyértelmű eltávolodást jelzett a thrash metaltól.[30] Ennek ellenére az olyan agresszív tételek sem hiányoztak a lemezről, mint a Battery, a Disposable Heroes vagy a Damage, Inc.. A szövegek terén Hetfield magabiztosabban fejezte ki gondolatait, mint korábban, melyek a hatalomról, félelemről, az addikció és düh által megvezetett gyenge emberekről szólnak.[30] Az album egyik különleges dala a záró instrumentális Orion, amely Burton basszustémáira épül.
 
Az album borítóján látható apokaliptikus katonai temető a sírköveket irányító láthatatlan bábmesterrel arra uralt, hogy az anyag egy szélesebb, átfogóbb látásmódot képvisel. Hammett elmondása szerint a lemez egésze mögött meghúzódó koncepció maga a manipuláció volt, annak minden formája és válfaja.[30] Az album kereskedelmileg messze túlszárnyalta a korábbi anyagokat. A Billboard 200-on a 29. helyig kúszott,[37] míg az angliai UK Albums Charton a 41. lett.[38] Amerikában 72 hétig szerepelt a listákon.[39] A rajongók és a kritikusok egyaránt dicshimnuszokat zengtek. Megjelenésekor a Rolling Stone[40] és a Kerrang, évekkel később visszatekintve pedig az Allmusic, az MSN Music, a Sputnikmusic és a Q magazinok egyaránt maximális pontszámot adtak rá. Sok rajongó szerint a Master of Puppets a legjobb albumuk,[41] és több kritikus is minden idők legjobb heavy metal albumának nevezte.[42] A Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján a 167. helyen szerepel,[43] az IGN Top 25 Metal Albumainak a listáján pedig az első lett.[44] Több kritikus is minden idők legnagyobb hatású thrash metal albumának tartja.[45] Az albumról a Master of Puppets, a Battery és a Welcome Home (Sanitarium) dalok jelentek meg kislemezen. Dave Mustaine a lemez megjelenése után megint botrányt keltett, mivel kijelentette, hogy a Metallica megint az ő zenéjével „villog”. A Megadeth vezére a Leper Messiah nótát külön megemlítette, mint olyat, amelyben visszahallja régi ötleteit.[30] Hammett viszont tagadta, hogy Mustaine-nek valami köze is lett volna a dalhoz. 1986. március 27-én az Egyesült Államokban vette kezdetét az albumot népszerűsítő Damage, Inc. Tour turné. Az együttes Ozzy Osbourne előzenekaraként léphetett fel,[35] 55 perces játékidővel. Ennek köszönhetően egy szélesebb tábornak is bemutatkozhattak, hiszen ebben az évben csak az Aerosmith/Ted Nugent turné adott el több jegyet az országban.[30] A Master of Puppets 1986 novemberében aranylemez lett, és több 6 millió példányban kelt az USA-ban.[46] Az együttes a népszerűsége csúcsán lévő thrash metal hullám vezető zenekara lett.[47] A turné elején Hetfield gördeszkázás közben eltörte az egyik karját, így pár alkalommal csak énekesként lépett fel. A gitárt ilyenkor az egyik road, John Marshall kezelte,[48] aki később a Metal Church-ben is megfordult.
 
A Long Beachben adott koncertek egyikén az erkély korlátján egy illuminált állapotban egyensúlyozó személy lezuhant és szörnyethalt.[49] Az amerikai koncertek után öthetes szünetet tartottak, majd Európában folytatódott a körút, ahol az Anthrax volt a vendégzenekar.[30] Szeptember 26-án a svédországi Solnahalléban léptek fel,[30] aztán elindultak Koppenhága felé, de az út egy szörnyű tragédiába torkollott. A turnébuszt vezető sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, és belefordult az útszéli árokba. Cliff Burton kizuhant az ablakon, de olyan szerencsétlenül esett, hogy a busz alá került.[30] Mire leemelték róla a járművet, már csak a halálát tudták megállapítani. A többiek kisebb törésekkel, zúzódásokkal megúszták, lelkileg azonban ők is összezuhantak.[30] Tulajdonképpen a mai napig nem tudták feldolgozni a 24 éves basszusgitáros halálát. Érdekesség, hogy a Burton által használt ágyat korábban általában mindig Hammett használta, kivétel ezen az estén.[30] A basszusgitáros halála hatalmas űrt hagyott maga után. Az együttesben aktív dalszerzőként is közreműködött, ezenkívül ő volt a legképzettebb és legmuzikálisabb mindnyájuk közül.[30] A Ride the Lightning és a Master of Puppets albumokon végbement fejlődés, kiérlelt zeneiség nagyrészt neki volt köszönhető.[30] Ebben közrejátszott klasszikus képzettségű zenei háttere is, mely révén a dalok hangszerelésében is otthonosan érezte magát. Hammett elmondása szerint nemcsak egy közeli barátot veszítettek el, hanem egy olyan erős zenei szövetségest és muzsikust, aki komoly hatással volt rájuk.[30] Ezenkívül bölcsebb, felelősségteljesebb volt társainál. Burton búcsúszertartására tíz nappal később került sor kaliforniai szülővárosában, Castro Valleyben. A tragédia következtében kérdésessé vált a zenekar jövője, a sajtó pedig a feloszlásról cikkezett.
 
Az együttes azonban a folytatás mellett döntött, és körülbelül 40 basszusgitáros közül Jason Newstedre esett a választásuk, aki korábban a Flotsam and Jetsam speed/thrash metal együttes tagja volt. A meghallgatásokon olyan ismert basszusgitárosok is felbukkantak, mint Hammett gyermekkori barátja, Les Claypool (Primus), vagy a Prongban zenélő Troy Gregory, továbbá Joey Vera (Armored Saint) és Doug Keyser a Watchtower basszusgitárosa.[13] Newsteddel az első koncertjüket a kaliforniai Resedában a Country Clubban adták.[30] Ezt követően folytatták a félbemaradt turnét, melynek során Japánban is felléptek, további amerikai és európai dátumok mellett. A körút 1987. február 13-án Göteborgban ért véget. Nem sokkal később szerepeltek volna a Saturday Night Live show-ban, de ezt visszautasították Hetfield kézsérülése miatt.[13] Ezt követően egy feldolgozás EP-t terveztek megjelentetni, melynek a felvételei 1987 júliusában kezdődtek a Santa Monicai A&M és a Los Angeles-i Conway stúdióban. Ezen kívül Ulrich garázsában is készültek felvételek.[42] A 25 perces EP Garage Days Re-Revisited címmel jelent meg 1987. augusztus 21-én, és öt feldolgozást tartalmazott olyan előadóktól, mint a The Misfits, a Holocaust, a Killing Joke, a Budgie, és a Diamond Head. A kiadvány a Billboard 200-on 28., míg Angliában 27. helyezett lett.[50] Az EP-t azért készítették el, hogy kihasználják újonnan épített stúdiójukat, továbbá kipróbálják Newstedet, és valamelyest enyhítsék bánatukat Burton iránt.
 
A basszusgitáros emlékére 1987-ben kiadtak egy Cliff 'Em All című videofelvételt, melyen interjúk, basszusszólók és jobbára a közönség soraiból rögzített koncertfelvételek kaptak helyet. Az anyag forradalmi változást jelentett az akkori VHS piacon, ugyanis itt fordult elő először, hogy a koncertfelvételek mellett családias hangulatú képsorok, interjúk is helyet kaptak.[51]
 
1987. augusztus 22-én felléptek a donningtoni Monsters of Rock fesztiválon, ahol a Dio, a WASP, az Anthrax, a Cinderella és a főzenekar Bon Jovi társaságában léptek fel.[13] A koncert nem sikerült valami fényesen, a Metallica meglehetősen enerváltan adta elő magát.[41] Az ezt követő nürnbergi rockfesztiválon viszont már sikert könyvelhettek el, ahol a Deep Purple volt a főzenekar.[13]
 
…And Justice for All (1988–1990)
A következő album stúdiómunkálatai 1988. január 28-án kezdődtek meg a Los Angeles-i One on One stúdióban.[52] A felvételek május elsejéig tartottak, Flemming Rasmussen és a zenekar produceri irányításával. Negyedik nagylemezük …And Justice for All címmel jelent meg 1988. augusztus 25-én, továbbra is az Elektra gondozásában. Zeneileg megmaradt a Ride the Lightning és a Master of Puppets albumokkal lefektetett irányvonal, ezentúl minden korábbinál komplexebb formában.[53] A hosszú dalokban történő témahalmozás során gyakran nevezik az együttes „progresszív metal albumaként”.[54] Az albumon több olyan dal is akadt, amit nem játszottak koncerteken a bonyolultságuk miatt.[41] A hangzás meglehetősen szárazra sikeredett, aminek oka, hogy a keverésnél valamiért nagyon háttérbe helyezték a basszusgitárt. Egyes vélemények szerint szándékosan nem hallható Newsted, mivel a többiek rendszeresen bántalmazták, megalázó helyzetekbe hozták, és zenei ötleteit figyelmen kívül hagyták. (Cliff Burton tragédiájának feldolgozása nyomán). Szövegileg „valóságosabb” gondolatok születtek, olyan témákkal, mint a politikai és jogi igazságtalanságok, a háborúk, a társadalomkritikai felhangok.[55] A lemezt az előző album és turné révén már óriási várakozás előzte meg, és hatalmas sikert aratott. A Billboard 200-as listáján a 6.,[56] míg az UK Albums Charton a 4. lett.[57] Az album kilenc héttel a megjelenése után platinalemez lett, 2003-ra pedig több mint 8 millió példányban kelt el az Amerikai Egyesült Államokban.[23][58] A rajongók és a kritikusok egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadták. A Kerrang! és a Q magazine maximális pontot adott rá, míg a Rolling Stone[59] és visszatekintő elemzésében az Allmusic négy és felet az ötből. Kritikusok szerint az …And Justice for All mérföldkő a metal történetében.[41] Az IGN Top 25 Metal Album listáján a 9. helyre került.[60] Az albumról négy kislemezt jelentettek meg: Eye of the Beholder, Harvester of Sorrow, …And Justice for All és One. Ez utóbbi dalhoz forgatták első videoklipjüket[61], amely egy végtag nélküli, magatehetetlen ember kínlódásáról szól.[62] Korábban elzárkóztak a klipek készítésétől. Az One videóját egy elhagyatott raktárban forgatták, melyben helyet kaptak a Johnny Got his Gun című film betétrészletei is, miután a zenekar megvásárolta a jogokat.[63] Az MTV rendszeresen játszotta a hosszú és komor hangulatú klipet, amely a hét klipje címet is elnyerte.[55] 1999-ben az MTV sugározta a minden idők 100 legjobb klipje című műsorát, ahol a One a 38. helyet szerezte meg.[64]
 
Ezt követően részt vettek az 1988 májusában induló amerikai Monsters of Rock turnén, ahol a Van Halen volt a főzenekar, de fellépett még a Scorpions, a Dokken és a Kingdom Come is.[65]
 
 
Metallica-koncert az 1988/89-es Damaged Justice Tour keretében. Balról jobbra: Jason Newsted, Lars Ulrich, James Hetfield, Kirk Hammett.
Az album önálló turnéja 1988. szeptember 11-én indult a budapesti Hidegkuti Nándor Stadionban.[55] A Damaged Justice nevezetű turné 1989. október 8-án ért véget São Paulóban.[66] A körút során bejárták Amerikát, Kanadát, Japánt, Ausztráliát és Európát. A turné gyakorlatilag 20 hónapon át folyt, 251 koncerttel, nagyságrendileg négymillió ember előtt.[55] A fellépések immáron nagyobb arénákban zajlottak le, olyan együttesek társaságában, mint a Queensrÿche, a Danzig, a The Cult, vagy a Faith No More.[55] A fellépések mindenhol óriási sikert arattak, a zenekar ekkorra már a heavy metal színtér egyik legsikeresebb csapata lett.[67] A turné utolsó szakaszán már saját repülőgéppel járták a világot.[68] A zenekar fellépett az 1989-es Grammy-díjkiosztón, ahol jelölést is kaptak a legjobb Metal/Hard rock kategóriában. Sokan a Metallicát várták győztesnek, de az 1989 legjobb hard rock/heavy metal bandája címet a Jethro Tull nyerte meg.[55] Ez a rajongók felháborodását váltotta ki, főleg annak fényében, hogy a Jethro Tullnak semmi köze a heavy metalhoz.
 
A Damaged Justice turné közben különböző videokazetták láttak napvilágot. 1989 június 6-án 2 of One címmel megjelent egy nagyrészt interjúkat tartalmazó kiadvány. 1990-ben pedig egy The Good, the Bad and the Live című boxszett kiadvány, amely már korábban megjelent négy kislemezt és két EP-t foglalt magában. 1990-ben a One dalért megkapták első Grammy-díjukat Best Metal Performance (legjobb metalelőadás) kategóriában.[49]
 
Metallica (1991–1994)
Ötödik nagylemezük stúdiómunkálatai 1990. október 6-án kezdődtek a Los Angeles-i One on One stúdióban, majd a Little Mountain Sound stúdióban folytatódtak Vancouverben. A felvételek egészen 1991. június 16-áig tartottak Lars Ulrich, James Hetfield, és Bob Rock producer vezényletével.[68] Bob Rock többek között olyan együttesek révén szerzett magának nevet, mint az Aerosmith, a Bon Jovi, és a Mötley Crüe.[69] Bob Rock később elmagyarázta, hogy csupán a „sors keze” játszott közre abban, hogy a Metallicával dolgozott. Elmondása szerint egyszer egy családi kirándulás alkalmával valahol az USA területén, egy puszta közepén, egy Metallica-póló került a szeme elé.[68] Ezt követően tovább haladt, majd megállt egy benzinkútnál tankolni, ahol egy helyi rádióállomás éppen Metallica-dalt adott le.[68] Akkoriban egyáltalán nem sugároztak a rádiók Metallica dalokat, így ezeket egyértelmű jelnek vette, és ahogy visszatért a városba, hívta a vezetőit, hogy a Metallicával akar dolgozni.[68] Az album összköltségvetése minden korábbinál drágább volt, meghaladta az egymillió dollárt (körülbelül 220 millió forint).[49] A felvételek során Bob Rock és az Ulrich/Hetfield duó között több alkalommal is heves vita bontakozott ki. Hetfield és Lars meglévő munkamódszert alakítottak ki az évek alatt, így nem minden alkalommal fogadták örömmel Bob Rock elképzeléseit.[68] Hetfieldnek a felvételek közben elment a hangja, ezért énektanárhoz elküldték, s ennek révén a korábbiaknál kiérleltebb énektémák kerültek fel a lemezre.[68] Az elkészült album végül 1991. augusztus 13-án került a boltok polcaira,[70] Metallica címmel. A lemezt gyakran „Fekete Album”-ként is emlegetik a borítója miatt, amely teljesen fekete, kivéve egy halvány Metallica logót és egy kígyót. Az anyag egy új korszak kezdetét nyitotta meg az együttes történetében.[68] A zene csak nyomokban hasonlított a korábbi lemezekre, a dalok egyszerűbbek, slágeresebbek lettek.[71] Míg korábban gyakran írtak 7–8 perces dalokat, addig a fekete lemezen már rövidebb dalok szerepeltek.
 
A korábbi thrash metal szinte teljes mértékben eltűnt, helyette egy könnyen emészthető, de azért továbbra is kellően súlyos, groove alapú, modern metal album született.[71] A szövegvilág terén is változások következtek be. Az eddigi komor, depresszív, halálközpontú szövegeket általánosabb, az élet kérdéseivel foglalkozó sorok váltották fel.[68] Ezek szélesebb tábort vonzottak, többen tudtak azonosulni ezekkel a mondanivalókkal. Az előző albumhoz képest előrelépést jelentett a tiszta, dinamikus hangzás.[68] A kritikusok utólag nagyra értékelték az albumot, a Q magazin és a Rolling Stone[72] is maximális pontszámmal jutalmazta, míg az Allmusic 4 és fél csillagot adott rá az ötből. A rajongókat viszont alaposan megosztotta az új irány. A régi thrash-rajongók egyértelműen elutasították, és kommersznek titulálták a zenekart, míg mások viszont pályafutásuk egyik legjobb albumának tartják.[73] A lemezre felkerült két ballada is, a Nothing Else Matters és a The Unforgiven, melyeket az Enter Sandman dallal együtt a rádiók és az MTV is rendszeresen műsorára tűzött.
 
 
Kirk Hammett előadás közben
Az album rengeteg új rajongót szerzett a zenekarnak, és végül elképesztő kasszasikert hozott.[68] Az album a Billboard 200-on és az UK Albums Chart-on is az első helyre került, és az első héten 650 000 példányban kelt el.[74] Az anyag a legsikeresebb kiadványuk lett, megjelenése után hetekig vezette a világ zenei listáit,[75] és manapság már több mint 15 millió példányt adtak el belőle az Egyesült Államokban.[68][76] Világszerte több mint 30 millió példányt értékesítettek belőle,[77] az USA-ban pedig a 26. legjobban fogyó albumnak számít.[78] A Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb albumának listáján a 252. helyre rangsorolta.[43] A Spin Magazine az 1990-es évek 90 legjobb albumainak listáján az 52. helyet szerezte meg,[79] míg a Melody Maker 1991-es év legjobb 30 albumának listáján a 16. lett.[80] A lemezről az Enter Sandman, a Don't Tread on Me, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, a Wherever I May Roam és a Sad but True dalok kislemezként is megjelentek, melyek szintén sikerrel szerepeltek a listákon. 1991-ben megkapták második Grammy-díjukat a Stone Cold Crazy című Queen-dalért, Best Metal Performance kategóriában.[81] 1991 augusztusában a Monsters of Rock fesztiválturné keretében koncerteztek a Black Crowes, a Queensrÿche, a Mötley Crüe és az AC/DC társaságában.[82] A körút csúcspontja a moszkvai koncert volt, ahol több mint másfél millió ember előtt léphettek fel.[83] Itt a Pantera is fellépett, a rajongók és a biztonságiak között pedig sérüléseket is okozó összecsapásra került sor. Az albumot népszerűsítő turné Wherever We May Roam Tour néven vette kezdetét 1991. október 29-én, és egészen 1992. december 18-áig tartott. A körút folyamán Amerikában, Európában, Japánban és Kanadában koncerteztek. 1992-ben napvilágot látott egy A Year and a Half in the Life of Metallica című videokazetta, amely a Fekete Album elkészítését dokumentálta, továbbá az Enter Sandman, a The Unforgiven, a Nothing Else Matters, a Wherever I May Roam és a Sad but True dalok klipjeit is tartalmazta.
 
 
James Hetfield egy 2009-es madridi koncerten
1992. április 20-án felléptek az angliai Wembley Stadionban megrendezett Freddie Mercury emlékkoncerten.[84] Saját blokkjukban az Enter Sandman, a Sad But True és a Nothing Else Matters című dalokat adták elő, majd a Queen tagjaival és Tony Iommival kiegészülve[85] a Stone Cold Crazyt játszották el.[86] 1992-ben elnyerték a Grammy- (a Fekete Lemez után) és az MTV/American Music Awards díjakat (legjobb metal klip – Enter Sandman[87]).[81] 1992. július 17-én kezdetét vette egy újabb, Guns N' Roses/Metallica Stadium Tour elnevezésű turné, amely október 6-áig tartott. A koncertsorozat csak az Egyesült Államokat és Kanadát érintette.[88] A turnén a Guns N’ Rosesszel léptek fel, mely révén minimum 60 000 férőhelyes stadionokban mutatkozhattak be. Augusztus 8-án a montréali Olimpiai Stadionban tartott koncerten James Hetfieldnek, a színpadi pirotechnika miatt megsérült a keze.[89] A frontember véletlenül belelépett egy lángoszlop útjába, miközben a Fade to Blacket játszották. Hetfield gitárja nagyrészt felfogta a lángnyelvet, de így is megperzselte szemöldökét, az egyikik karját, arcát és haját. A frontember másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A következő négy hétben John Marshall (Metal Church) vette át a gitárt.[90]
 
A Fekete Lemez harmadik, egyben utolsó turnéja Nowhere Else to Roam Tour címkével 1993. január 22-én vette kezdetét, és július 4-én ért véget. A körút során felléptek USA-szerte, továbbá Dél-Amerikában, Japánban, Ausztráliában, Kanadában, valamint Európában. Pár alkalommal a Megadeth lépett fel előttük. A turné folyamán Magyarországon már harmadszorra léptek fel, ezúttal június 9-én az MTK Stadionban.[91]
 
1993. november 23-án megjelent egy három VHS-ből álló boxszett Live Shit: Binge & Purge címmel. A kiadvány a 26. helyet szerezte meg a Billboard 200-as listáján.[92] A kiadvány egy 1989-es seattle-i és egy 1992-es San Diegó-i koncertet tartalmaz. A box három CD-t is tartalmaz az akkori turnék hanganyagával, továbbá egy kisebb könyvet.[93] A média támogatása és a sikeres turnék révén korábbi albumaik eladásai is megsokszorozódtak, az együttes pedig a legnagyobb mainstream sztárok közé emelkedett.
 
Load, ReLoad, Garage Inc. és S&M (1994–2000)
A Fekete Lemez hosszú turnéja után kisebb pihenőt tartottak, majd 1994. május 30-án kezdetét vette a Shit Hits the Sheds Tour elnevezésű turné, mely augusztus 21-én zárult Miamiban.[94] A turné egyik csúcspontja a Woodstock '94 fesztiválon való fellépés volt 350 000 ember előtt.[95] A Metallica a szombati napon lépett fel augusztus 13-án, többek között a Nine Inch Nails, a Crosby, Stills, & Nash, Joe Cocker és az Aerosmith társaságában.[95] A turné Miamiban adott zárókoncertjén (augusztus 21-Bicentennial Park) Rob Halford, a Judas Priest énekese is fellépett velük, hogy közösen adják elő a Rapid Fire című Priest-dalt.[13] 1995-ben szintén kevesebbet hallattak magukról, mivel a készülődő albummal voltak elfoglalva. Newsted egy IR8 nevű projekten munkálkodott Dewin Townshendel és a korábbi Exodus dobos Tom Huntinggal, a közös munkából azonban nem lett semmi.[13] Időközben 1995. augusztus 26-án főzenekarként léptek fel a donningtoni Monsters of Rock fesztiválon, ahol a Slayer, a Skid Row, a Therapy?, a Slash's Snakepit és a Corrosion of Conformity is fellépett.[96] A következő stúdióalbum munkálatai 1995 májusában kezdődtek a sausalitói Record Plant stúdióban. A producer Bob Rock, Hetfield és Ulrich voltak, a felvételek pedig 1996 februárjáig tartottak. A dalokat Ulrich „Dungeon” névre keresztelt házi stúdiójában írták meg.[97]
 
A Load névre keresztelt album 1996. június 4-én jelent meg az Elektra Records kiadásában. A borító Andres Serrano Blood and Semen című alkotássorozatából készült el. A sorozat üveglapok közé nyomott ondó és vér keverékből készített alkotásokból áll.[97] Ez első látásra egyáltalán nem észrevehető, sokan egész mást látnak a képeken. Zeneileg egy teljesen új irányba indultak el, mint a korábbi albumokon. A tempókból visszavettek, helyette egyszerűbb, blues-os hangvételű dalok születtek.[98] Az albumon érezhető az akkori alternatív rock befolyása, mely egyfajta modern hangvételű rádiórock irányba terelte a zenekart.[98] A korábbi hangzás már csak elvétve bukkant fel. A lemez igen megosztotta a rajongótábort, dicsérő kritikákkal inkább csak azok illették, akik ezzel az anyaggal ismerték meg az együttest.[41] A régi rajongók számára teljes kiábrándulást okoztak a kommersz, alternatív hangulatú rockdalok.[98][99] Sokan megjegyezték, hogy a számok indokolatlanul hosszúra vannak elnyújtva.[98] Azok a rajongók viszont, akik nem a korábbi albumok folytatását várták, pozitívan viszonyultak a lemezhez. Az album minden dalát D#-re hangolva játszották, Newsted pedig egyáltalán nem vett részt a dalok megírásában.[99] A dalszövegekben erősebben megjelentek Hetfield személyes problémái, érzései, eltávolodva ezzel a korábban jellemző társadalmi és politikai témáktól.[98] A Load a leghosszabb albumuk lett, 78 perces játékidejével.
 
A kritikusokat szintén megosztotta az új anyag, a Rolling Stone négy, míg az Allmusic kettő csillagot adott rá az ötből. Kereskedelmileg viszont továbbra is sikereket könyvelhettek el, miután a Load a Billboard 200-on és az UK Albums Charton is az első helyre került.[13] Amerikában 40 hétig tartotta pozícióját.[13] Ezenkívül vezette az ausztrál és a finn listákat is,[100] és több mint 5 millió példányban kelt el az USA-ban.[76] A lemezről az Until It Sleeps, az Ain't My Bitch, a Hero of the Day, a Mama Said, a King Nothing és a Bleeding Me dalok jelentek meg kislemezen. Ezek közül a Hero of the Day, és az Until It Sleeps első lett a Mainstream Rock Tracks listán.[101] Az Until it Sleeps 1996-ban elnyerte a legjobb metalvideó díjat az MTV Video Music Awards-on [1].[81] Még ebben az évben az American Music Awards díjkiosztóján az Until it Sleeps a legjobb hard rock/metal dal, míg a Load album a legjobb hard rock/metal lemez kategóriában nyert.[81]
 
A Load fordulópont volt a zenekar megjelenésében is. Levágatták a hajukat, valamint olyan vitatott fényképek készültek a zenekarról, melyeken megbotránkoztató ruhákat viseltek, dohányoztak, alkoholt ittak, néha erőteljesen kisminkelve. Ezzel is próbálták a régi rajongókat visszacsábítani.[41] Az együttes új megjelenése inkább hasonlított a U2-ra, a Depeche Modera, vagy a Red Hot Chili Peppersre.[18] A régi rajongók felháborodását tovább fokozta az a híres fotó, melyen Hammett és Ulrich csókolózik egymással.[41] Az új stílus és a hozzá tartozó körítés Hammett és Ulrich elképzeléseit tükrözte, ugyanis Hetfield kettejükkel szemben nem tudta érvényesíteni elképzeléseit,[18] Newsted ötleteit pedig már korábban is figyelmen kívül hagyták. Hetfield elmondása szerint Newstedet és saját magát is idegesítette a sminkes, boás imázs, de a csapatjáték és a viták elkerülése érdekében eltűrték társaik javaslatait.[18] Június 4-én kezdetét vette a Poor Touring Me Tour című koncertsorozatuk, amely amerikai és európai dátumokat foglalt magában, és 1997. május 28-án ért véget. A Load turnéjának 37 millió dolláros bevétele az év harmadik legsikeresebbje lett az Egyesült Államokban, a Rolling Stones és a U2 mögött.[13] Több alkalommal is a Korn lépett fel előttük.[13]
 
A február 22-én a michigani The Palace of Auburn Hillsben adott koncerten Ted Nugenttel adták elő az énekes-gitáros Stranglehold című dalát.[13] Az 1996-os Lollapalooza nevű alternatív rockfesztiválon főzenekarként léptek fel. Az eseményen a Soundgarden és a Ramones is fellépett.[13]
 
A Load stúdiómunkálatai során dupla albumnyi daluk született, így már 1997. november 18-án megjelent a következő albumuk, a ReLoad. A 75 perces album felvételei ugyanúgy 1995 májusában kezdődtek a Record Plant stúdióban. A Load felvételei és annak turnéja miatt azonban kénytelenek voltak szünetet tartani, és csak 1996 júniusában, majd 1997 októberében befejezni a munkálatokat. A szintén Bob Rock producerrel készült albumot a Load egyenes folytatásának szánták, így az irányvonal továbbra is maradt az alteres, modern rockzene, ezúttal viszont több hard rock és metal témával.[13] Ennek megfelelően a fogadtatása megint vegyes lett. Az Allmusic három, míg a Rolling Stone csak kettő csillagot adott rá. A régi rajongók többségének ugyanúgy csalódást okozott, mint az elődje. A csapat thrash metal rajongótáborát ezzel sikerült végképp elriasztani.[13] A Metallica szerintük már rég „eladta” magát és nem metalt játszott.[41] A régi rajongók helyett azonban számos fiatal ekkor ismerte meg az együttest, és egyesek szerint a Load/ReLoad a legjobb albumuk.[41] A borító szintén Andres Serrano Blood and Semen sorozatából származott. Ezentúl a sorozatból egy üveglapok közé nyomott vizelet és vér keverékből álló alkotást választottak,[102] de sokan forgószélnek nézik a lemezen látható képet.
 
A ReLoad szintén első lett a Billboard 200-on, az UK Album Charton pedig a 4. helyet szerezte meg.[103] Az Egyesült Államokban 4 millió példányban kelt el a lemez.[104] A ReLoad, csakúgy mint az elődje több rádiós slágert is tartalmazott. A The Memory Remains, a The Unforgiven II és a Fuel dalok kislemezen is napvilágot láttak, melyek közül a The Unforgiven II vezette a Mainstream Rock Tracks listáját.[103] Később a The Memory Remains című dalt is kiadták, melyben Mick Jagger egykori barátnője, Marianne Faithfull is hallható.[49] 1997 decemberében felléptek az NBC Saturday Night Live című műsorában, ahol a Fuel és a The Memory Remains dalokat adták elő, utóbbit Marianne Faithfull közreműködésével.[105] Ezt követően kezdetét vette a ReLoad turnéja a Poor Re-Touring Me Tour. A körút 1998. április 2-án startolt, és 1999. április 22-ig tartott, érintve Japánt, Ausztráliát, az Egyesült Államokat, Kanadát és pár európai országot. Az amerikai koncerteken a Days of the New alternatív rockegyüttes és Jerry Cantrell (Alice in Chains) voltak a vendégek.[13]
 
1998 szeptemberében és októberében ismét stúdióba vonultak, hogy elkészítsenek egy feldolgozásalbumot. A Record Plant stúdióban készülödő anyagnak Bob Rock mellett Mark Whitaker, továbbá Ulrich és Hetfield volt a producere. Az album dupla CD formátumban 1998. november 24-én jelent meg Garage Inc. címmel. Az anyagon olyan előadók feldolgozásai hallhatók, melyek nagy befolyást gyakoroltak a zenekarra. Az első CD-n Discharge-, Diamond Head-, Bob Seger-, Nick Cave and the Bad Seeds-, Misfits-, Black Sabbath-, Blue Öyster Cult-, Thin Lizzy-, Lynyrd Skynyrd-dalok és egy 11 perces Mercyful Fate-egyveleg kapott helyet. A második lemez 1984-től kezdve a Metallica kislemezek B-oldalain megjelent feldolgozásokat tartalmazza, valamint az addigra ritkasággá vált Garage Days Re-Revisitedet is. Ezenkívül erre is felkerültek újabb feldolgozások, többek között a Diamond Head, a Queen, a Killing Joke, a Sweet Savage és a Motörhead zenekaroktól. Az album jó kritikákban részesült, az Allmusic és a Q magazinok 4 csillagot adtak rá, míg a Rolling Stone 4 és felet.[106] A Whiskey in the Jar feldolgozásáért Grammy-díjat kaptak 2000-ben, Best Hard Rock Performance kategóriában.[81] A Garage Inc. 2. lett a Billboard 200-as listáján,[105][107] és 5 millió darab kelt el belőle az USA-ban.[108]
 
1998. december 8-án megjelent egy Cunning Stunts című kétórás VHS/DVD kiadvány, amely egy 1997-es Fort Worth-i koncertet tartalmaz. Az Elektra Entertainment gondozásában megjelent videóra további interjúk, fótók is felkerültek. 1998 decemberében videót forgattak a Turn the Page című Bob Seger-dalra [2], majd Hammett korházba került, ahol vakbélműtétet hajtottak végre rajta.[13]
 
1999-ben újabb Grammy-díjat kaptak a Better than You dalért a Legjobb Metal Előadás kategóriában.[81] 1997. március 7-én Willie Brown, San Francisco polgármestere révén bekerültek a San Franciscói Walk of Fame-be.[13] Az 1999. április 11–12-i honolului koncerteken a Monster Magnet lépett fel előttük.[13] 1999. április 30-án újabb turné vette kezdetét, melynek a Garage Remains the Same Tour nevet adták, utalva a Led Zeppelin legendás The Song Remains the Same filmjére. A turné főleg Dél-Amerikára és Európára koncentrált, az Egyesült Államokban csak hét koncertet adtak. Április 30-án a mexikói Foro Sol stadionban a Pantera is fellépett előttük, a Monster Magnet mellett.[13] Május 2-án a kolumbiai Bogotában a Darkness és a La Pestilencia zenekarok léptek fel előttük.[13] Az ezt követő brazíliai koncerteken a Sepultura volt az előzenekar, de a Rob Zombie és a Marilyn Manson is fellépett vol


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 17
Havi: 101
Össz.: 7 323

Látogatottság növelés
Oldal: Metallica
RockBlog - © 2008 - 2024 - rockblog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »